Székesegyházunk ünnepe III.

DSC_0090Augusztus 16-án, vasárnap -Szűz Mária elhunytának ünnepét követő napon- a 10 órakor kezdődő Szent Liturgia keretében utóünnepet tartott egyházközségünk. Akik az ünnepen nem tudtak résztvenni a Szent Liturgián és a körmeneten, most részesei lehettek az ünnep hangulatának. A Szent Liturgia után -ugyan egyszerübb formában, mint magán az ünnepen- ismét körmenetre került sor.

A Szent Liturgiát Magyar István protoierej szolgálta Dadányi Miklós protodiakónus segédletével. Magyar István protoierej a vasárnapra kijelölt evangéliumi szakasz alapján a megbocsátásról prédikált. A két adósról szóló példabeszéd mély lélektani igazságot takar, amely mindannyiunkat érint. Azért kell megbocsátanunk embertársainknak, mert mi magunk is Isten határtalan megbocsátásából élünk. A bűn mindig olyan adósság, amit képtelenek vagyunk törleszteni, ezt csak Isten engedheti el. Isten bocsánata mindig ingyenes ajándék, amit nem lehet megszolgálni. Mindaz pedig amit ingyen kaptunk Istentől nemcsak a mienk, hanem olyan ajándék, amit embertársaink felé is továbbítani kell. Ha meg tudunk bocsátani, az nem a mi nagylelküségünk eredménye, hanem Isten irántunk való szeretetének a közvetítése.

A Szent Liturgia utáni körmenet most egyszer kerülte meg a Székesegyházat. Egy Evangélium került felolvasásra a Székesegyház keleti oldalánál: Isten Szülőjének látogatása Erzsébetnél. Eztután könyörgések következtek a templomért, annak közösségéért, a városért és mindannyiunk Isten által való megőrzéséért. A székesegyház nyugati oldalánál (a bejáratnál) könyörgések hangzottak el templom alapítóiért, a templomban szolgálatot teljesített elhunyt papokért, diakónusokért, kántorokért és minden elhunyt hívőért. Ezután a körmenet vissztért a templomba és ott fejeződött be a Szent Liturgia.

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük